2012. április 26., csütörtök

Ha több időm lenne...


Lerf Andrea life coach írása:
El szoktunk játszani a gondolattal, hogy mi mindent csinálnánk, ha több időnk lenne. A képzeletünkbe sok minden belefér, az időnk azonban egy adott mennyiség, korlátozott. Sok mindent bele kell szorítanunk és sok minden kimarad, amit pedig szeretnénk. Néha azt csináljuk, amit mások várnak el tőlünk, néha azt, amit mi határozunk el. Nem mindegy, hogy mennyire tartjuk kézben az életünket, hogy tervezünk-e, vannak-e céljaink, tiszteljük-e eléggé magunkat, hagyunk-e időt a feltöltődésre stb. 

Ahogy az időnket töltjük, az az életünk.  
Ha túltervezzük, túl szoros az időbeosztásunk, kevés helye marad a spontán örömöknek. Ha egyáltalán nem tervezünk, akkor egyszer csak hiányérzetünk lesz, mert nem érezzük eredményesnek, hasznosnak, tartalmasnak az életünket. A legjobb az arany középút, egyfajta egyensúly a tervezés, az irányítás és a spontaneitás között.


A tervezéssel tudjuk a jövőt, a vágyainkat a jelenbe hozni azáltal, hogy aktívan teszünk azért, hogy a vágyaink megvalósuljanak, pl. tanulunk valamit. A tervezés során döntéseket hozunk, prioritásokat, fontossági sorrendet állapítunk meg. Ezáltal nem sodródunk. A döntések meghozatalakor érdemes önkritikusnak lennünk és megvizsgálnunk, hogy mennyire vagyunk a szokásaink rabjai, mennyire alakítja a napirendünket a másoknak való megfelelés, a nemet mondás képességének a hiánya, a pillanatnyi hangulatunk, a lustaságunk, vagy ellenkezőleg tudatosan döntünk és teszünk magunkért.

Ki az életünk főszereplője? 
Jó esetben mi magunk.

A tudatos döntéshez meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy hogyan szeretnénk a következő éveket eltölteni, hogy mit szeretnénk elérni az életben, egyáltalán mik az életcéljaink. A célok eléréséhez feladatok tartoznak, amelyeket sorrendbe állíthatunk fontosság szerint és amelyekhez határidőt is rendelhetünk. Jellemzően a nagy célok megvalósítását halogatjuk a sok sürgős, ad hoc feladat miatt. A nagy célok megvalósítását lebonthatjuk egész apró feladatokra és így már könnyebb elkezdeni azzal foglalkozni, amivel mindig is szerettünk volna.

Írjuk le, hogy mi mindent tennénk, ha több időnk lenne és kezdjük el a tervezést és az időnk menedzselését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése