2012. május 5., szombat

A kvantumgyógyításról

A dr.Jazzy vendége volt múlt héten Szatmári L. Miklós, akivel az ún. kvantumszemléletről és a kvantumgyógyításról beszélgettünk. A műsoridő mindig szűk kereteket ad egy-egy téma átbeszélése során, így most közzéteszek egy cikket Miklóstól, amiben részletesen is olvashatnak erről a régi/új módszerről:

A kvantumgyógyítás alapjai I. – A Tudat és tudatosság teremtő ereje

Napjainkban a hagyományos orvostudomány mellett egyre elismertebbek és keresettebbek az úgynevezett alternatív gyógymódok, amelyeknek nagyon sokféle változata ismert. Egyik legújabb, s legnagyobb reményekre jogosító terület a kvantumgyógyítás (vagy kvantum átalakítás), mely nemzetközi szinten már emberek ezreinek nyújtott segítséget.
Ennek ellenére a tudomány képviselői még kicsit gyanakodva tekintenek az eredményekre, mivel a jelenlegi materialista világkép nem mindig ismeri el teljesen azokat az elveket, melyekre épülve az alternatív gyógymódok kifejtik hatásukat. Két okból tekinthető tarthatatlannak ez a nézőpont. Az egyik, hogy napjainkra már megkérdőjelezhetetlen az alternatív gyógyítás létjogosultsága, hiszen több ezer dokumentált eset van annak hatékonyságáról. A másik ok, hogy már létrejött az a tudományos paradigma, ami megadja az elméleti alapot a nem anyagi valóságok gyógyításban történő felhasználására. Egyszerűen még a szakma előtt is kevéssé ismert „a tudat alapú tudomány”, ahogy Amit Goswami, a nemzetközi hírű fizikusprofesszor nevezi az új szemléletmódot. Ennek az új világképnek a gyakorlati vetülete a kvantumszemlélet, amelynek egyik felhasználási iránya a kvantumgyógyítás. Annak talán legígéretesebb irányvonala, a Quantum Balance Módszer (QBM), melynek alapelvein keresztül kaphatsz mélyebb bepillantást a Tudatod átalakító és teremtő erejének titkaiba.
 Az egyik legszebb definíciót talán Deepak Chopra, a világhírű orvos és író fogalmazta meg , amikor ezt írta: „A kvantumgyógyítás a tudatosság egyik formájának (az elmének) azon képessége, hogy spontán módon kijavítsa a tudatosság egy másik formájában, (a testen) jelentkező hibákat.”[1] Még rövidebben fogalmazva ezt írja: „Ha rövidebb definíciót követelnének, egyszerűen azt mondanám, hogy a kvantumgyógyítás békét teremt.” [2]  Persze az idézetek némi magyarázatra szorulnak, hiszen olyan fogalmakat - „tudat, tudatosság, elme, béke” - használ a neves szerző, melyek sok félreértésre adhatnak okot, hiszen mindegyik olyan kifejezés melyhez többféle jelentéstartalom társítható.
                 A tudatosság, tudatosodás például meglehetősen divatos téma manapság, azonban sokan és sokféleképpen használják és értelmezik a jelentését. A médiában gyakran lehet hallani tudatos vásárlókról, vagy éppen tudatos környezetvédőkről. Természetesen hasznos kezdeményezésekről van szó a maguk helyén, a kvantumszemlélet azonban teljesen más értelemben használja a tudatosodás, tudatosság kifejezéseket. Arra a jelenségre utalunk vele, amikor valaki felismeri – akárcsak pillanatokra is - a személyiségén túli részt a teljesebb lényében, és újra létrehozza a belső egyensúlyt a létezésben. Ez a tudatállapot változás mindig egy gyökeres belső minőségi változással jár együtt, melynek mintegy „mellékes” hatása lehet az öngyógyító folyamatok aktivizálódása.
     A legfontosabb, amit érdemes tisztán látnod, - sőt, megtapasztalnod a tudatosodással kapcsolatban, - hogy te nem a gondolatok eredményeképpen létrejött személyiség vagy. Illetve nem csak az. Az csak egy része, egy nagyon apró töredéke valódi lényednek. A spiritualitásban és a szellemi úton a legfontosabb cél, hogy felfedezd az elme által létrehozott „gondolati”, és „fogalmi” világot, valamint annak hatásait a saját Valóságodra, testi, lelki és szellemi életminőségedre.
     A kvantumszemlélet és a tudat alapú valóságmodell megismerése, megértése és gyakorlati felhasználása nyitottá tehet bárkit, hogy észrevegye a mentális és érzelmi feszültségeket önmagában, és azok hatásait az életében. Ezt követően kerülhet sor a Test – Elme – Tudat egyensúlyának kialakítására, ami az öngyógyítás másik alapvető feltétele. Az első lépés tehát az, hogy felismered: a testi elváltozás mindig valamilyen mentális vagy emocionális feszültség megjelenése a testi szinten. A következő lépés, hogy nyitottá válsz a fizikai test testen túli „finomtestek” létezésére és megismered azok összefüggéseit a fizikai testtel. Ez a tudatosság jelentése a gyógyításban, amit nevezhetsz akár a gyógyítás spirituális megközelítésének is.
            Az öngyógyításnak lehetőségének a tudatosítása a legfontosabb ebben a rendszerben. Az kvantum átalakítás igazi kérdése nem az, hogy a „gyógyító” képes-e segíteni a hozzá fordulón emberen, hanem az, hogy rá tudja-e vezetni, hogy az segítsen önmagán. Hiszen a tudat hozza létre a testet az elme segítségével. Ebből a megközelítésből, már teljesen természetesek az anyagi szemléletmód szempontjából „csoda” vagy „spontán” gyógyulásnak nevezett jelenségek.
A kvantumgyógyítás valódi feladata segíteni a felfedezést az ember valódi öngyógyító képességeit illetően. Ehhez természetesen saját, egyéni tapasztalatokra, felismerésekre és egy gyökeresen megváltozott szemléletmódra van szükség. A kvantumszemlélet felhasználása azonban hozzásegíthet bárkit, hogy ezeket átélje, és saját élményekkel segítse elő a Tudat teremtő erejének felhasználását.
Szatmári L. Miklós
író, Quantum Balance konzulens és oktató


[1] Deepak Choopra: Kvantum gyógyítás Édesvíz, Budapest, 2005 330. oldal
[2] Deepak Choopra: Kvantum gyógyítás Édesvíz, Budapest, 2005 330. oldal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése