és egy másik gyönyörű születés...

Ma véget ér a Születés Hete, de a következő napokban még olvashattok érdekes, fontos vagy megható írásokat a szüléssel, születéssel kapcsolatban, mint amilyen például ez a születés történet is. A dúla itt is Betlej-Szurdusz Erika volt, az ő egyik kismamájának története jön:

Lilla Letícia érkezése

2008. április 30. szerda, 00:00

Folyik. Az élet vize. Na de kezdjük előrébb... Vártunk, vártunk Rád, kislányom. Még meg sem fogantál, már kinéztük a segítőinket. 2007. augusztus, Hévíz. Csodálatos nyaralás, esős idő, szerelem. Majd két csíkos teszt, bejelentkeztél. Számomra csak TE létezel, MI vagyunk. Minden mindegy, csak Neked legyen jó. Gyönyörű várandóság. Sosem voltam ilyen boldog, mint Veled. Sosem voltam ilyen szép, mint pocakkal. Kicseréltél. Folyik. A magzatvíz, akivel annyit beszélgettem, akit, annyit kérleltem, hogy legyen elég és táplálja a Kincsemet. Április 30. Jönni akartál, előző nap este már jelezted intenzív mozgásoddal és erőteljes fejlenyomással. Anya előtte 3 napig aludt. Érezte. És kérte, hogy akkor gyere, mikor itthon van Attila, és reggel legyen, hogy kipihenten készüljünk a közös nagy útra. Így lett. Köszönöm! 2008. 04. 30 hajnali 5 óra. Meleg nedvet eresztek. Megkopogtattam Apa hátát nyugodtan, hogy folyik a magzatvíz. Micsoda? Jesszusom!!! Én is csak most ébredek. Most mi lesz? Nem így terveztem! Hanem fájásokkal. Menni kell. Azonnal a kórházba! Telefon Nagymaminak, Tidi doktor bácsinak, Gabi szülésznőnek és természetesen Erika dúlának. Apa pakol és indulunk. Szülőszoba. Mi lehet az ajtó mögött? Ma át kell lépnünk a küszöbön... Eddig csak kívülről szemléltük a fekete lyukat. Más világ. Gabi a szokásos nyugodtságával, mosolyával, optimizmusával fogad minket. Nagy nap van ma. Gyönyörű nap van ma. Fel sem fogom. baba képek  Átöltözés, regisztrálás és Gabi megmutatja a szülőszobánkat. Hatalmas! Kád, szülőágy és nagy franciaágy a sarokban. Oda bújtam volna el a legszívesebben. De fel a szülőágyra, míg a fejed nincs lejjebb, fekvés. CTG. Jön egy fiatal doktornő, megvizsgál, 1 ujjnyi, rideg. Sajnálkozva néznek rám. Miért sajnálnak? Nem mindegy hány ujjnyi? Van időnk. Tidi üzen Gabival. 12 órakor oxitocin, előkészítés és "ne mondjak le az EDA-ról." Jaj NE, én azt nem! Hányszor mondjam?! Erika gyere, kérlek! Már rá akarnak beszélni, még el sem kezdődött! A folytatáshoz katt ide: Nagyon utáltam a tűt a kézfejemben. A gerincembe soha! De Anti mondta, hogy az oxitocin jó. Így erre gondoltam. Minden cseppje előrébb visz. Nagymami bíztat, én fel sem fogom. Most akkor tényleg szülünk? A CTG mutatja az összehúzódásokat. Valamit érzek. De azt mondják, fáj. Vajúdok? Ááááá, még nem. Erika megjött. Végre! Időben jött. Tidi is jött és megvizsgált. EDÁ-val este 6-ra, EDA nélkül 10-re lesz csak baba. Már megint ez az EDA. Hát nem mindegy, hogy 6 vagy 10? Én időt ígértem Neked és magamnak. Én jól érzem magam, nem fáj semmi. Rideg. Igen, rideg vagyok. Még. Labda, zene, masszázs a lábamnak. Oldódom. De még mindig nem érzem, hogy vajúdnék. Azt mondták, az "fájni fog". Erika és Gabi is jó ötletnek tartotta, hogy beleüljünk a kádba. Miért is ne? Ha már ott van? Hideg a kád és szinte üres. Erika a hasamat simogatta a vízsugárral. Nagyon jól esett. Végre szabad vagyok az infúziótól, a géptől, a külső szívhangodtól, ami ha besípolt, a frászt kaptam. Elkezdődött. Egyre jobban elmerülök a vízben. Csak Rád figyelek, csak én tudom, hogy vagy, hol tartasz. Erika simogat a vízsugárral kitartóan. Attila a fejemet. Időtlenség. Itt tudnék maradni örökre Veled. Simogat a víz, engedek, engedlek. Fájások? Ja, igen. Jönnek és mennek. Ahogy Erika mondta. Mint a hullámok. Hagyom, átadom magam nekik. Mozdulatlanul. Gabi néha kérdezi, hogy érzek-e feszítést a végbelem felé. Figyelni kezdem. Néha érzek, igen. De nem mindegy? Jól érzem magam. Itt és most. Ne kérdezz, ne vizsgálj, csak simogass! Az arcomon érzem néha a vízpermetet. Maradnék. De mennünk kell. Haladnunk kell. Tidi is betoppant és meg akar vizsgálni. Ki kell szállni a kádból. Most érzem, hogy fáj. Nem akarok kiszállni ebből a csodálatos érzésből. Fogalmam sincs hány óra és hány ujjnyi. Visszamehetek a kádba, az én kis külön világomba, a mi világunkba, ahol zavartalanul együtt lehetünk. A szülőágyon, mint a partra vetett hal. Csak szenvedek. Szárazon, fekve nem jó. Visszaengednek! Köszönöm! Most már érzem, hogy fáj. Igen, vajúdok. Felkap, a kezemből is kiszívja az erőt és letesz. Erika mindig ígért szünetet. Most már nagyon várom őket. Fel és le. Fel és le. Tidi mondta, hogy még 3 fájás és ki kell szállnom. 18 óra lehetett. Mondta, hogy talán este 9-re leszel meg. Micsoda? Még 3 óra? Azt nem bírom ki! Nagyon fáj, és nagyon sűrűn jönnek. Vissza akarok menni az időtlenségbe! Ne zavarjanak az idővel! Most már nehéz mozdulatlanul. A fejem ide-oda billeg. Más állapotban vagyok. Mint Antinál. Kívülről hallom a hangomat. Közel vagyunk. Egymáshoz. Én elkábítva. Szemem csukva, ha nyitva, már nem látok. Nem is akarok. Csak befelé. Kitessékelnek. Tidi mondta, hogy jöhet a próbanyomás. Én nem érzem, hogy nyomnom kéne. Erika magyarázza, hogy másfajta fájdalmat fogok érezni. Attila a kezemet el ne ereszd! Anti megmondta, hogy ne engedjem el. Kapaszkodom. Nagy levegő, benntart, nyom. Oké, oké, csinálom! Erika mondta, hogy ezt fogják kérni tőlem. Bíztatnak. Dicsérnek. Hogy jól csinálom. Nagyon jól esik. Megmosolyognak, hogy mosolygok. Hát hogyne mosolyognék. Ennyi segítőt! Milyen szerencsések vagyunk. Erika a fejemnél legyez, hogy kapjak levegőt. (Hogy honnan szedte azt a legyezőt?) Attila fogja a kezem és tartja a lábam. Érzem, hogy ő is velem együtt lélegzik és nyom. Hatalmas erőt fejt ki Ő is. Anita tartja a másik lábam. Ez nagyon sokat segített a tolófájások szünetében. Elengedtem az izmaimat, és jól tudtam pihenni. Egyre jobban ráéreztem a tolásra. Nem akartam beleadni az összes erőmet. Aztán egyre jobban kérték, hogy nyomjak. Még, még, még. Úgy érzem, szétszakadok. De nem szakadok szét, Erika megmondta. Kívülről hallom a hangomat. Nagymami is hallja a folyosón. Itt is vagyok, meg ott is. Ezen a világon és a másvilágon. Élet és halál. Hallgatom magam. A hangom. Olyan idegen. Így még nem hallottam magam. Erika ezt is megmondta. Meleg, nehéz, nedves. A hasamon. Nyom. Mi nyomja kívülről a hasamat? Olyan nehéz. És meleg. És nedves. Megszülettél. 18 óra 51 perc. Én még a másvilágon. Mondták, hogy megszülettél, nyissam ki a szemem. Kívülről látom magam, hogy mozdulatlanul fekszem, Veled a hasamon. A karomban nincs erő. Ne haragudj, nem tudlak megérinteni. Még nem vagyok itt. Próbálom a kezem megemelni. Talán sikerült. Talán meg is simogattalak. Szeretlek! Köszönöm, hogy itt vagy! Köszönöm Attilának, hogy fogta a kezem. Köszönöm Erikának, hogy legyezett és mondta, hogy mi fog történni. Köszönöm Gabinak, hogy segített elfogadni a fájdalmat, "minél jobban fáj, annál jobb." Köszönöm Anitának, hogy fogta a lábam és ellátta a Babámat. Köszönöm Tidinek, hogy "békén hagyott." Köszönöm Nagymaminak, hogy ott volt a folyosón. Köszönöm Szilvinek a kórházi ellátást. Köszönöm Antinak, hogy küldött energiát. Köszönet mindenkinek, aki lélekben velünk volt. És köszönöm magamnak, hogy adtam időt és köszönöm Neked kislányom, Lilla, hogy megszülettél! Csodálatos szülésünk/születésünk volt, szebbet nem is kívánhattunk volna! 2008. 04. 30 hajnal.