Hellinger családállítás

A dr. Jazzy című egészségmegőrző rádióműsorom vendége május 2-án szerdán este 19 és 20 óra között dr. Agócs Gabriella pszichiáter, család és rendszerállító, akivel a Hellinger-féle családállításról beszélgetünk majd. Az élő adást ide kattintva tudod online meghallgatni! Íme néhány érdekes adalék a módszerhez:

Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. A „szeretet rendjeinek” nevezte el ezeket a törvényeket. Az odatartozás rendje Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak minket. Gyermekkorunktól kezdve egész életünk során ezt az odatartozást keressük, és féltve őrizzük. A családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Ilyen pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emléke, akit igyekeznek kitörölni a családi köztudatból, és úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben. A cikk folytatásához kattints a "további bejegyzések" gombra!

Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.

 Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja pl. szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól.

A hely rendje: A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye – mint a kirakós puzzle-ben – és csak akkor megfelelő a kirakott kép, ha mindegyik darabkája fent van a táblán, és mindegyik a saját helyét foglalja el. Az ember a szülei kapja az életet, ezért számára a szülő mindig a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, akkor virtuálisan egy fokkal feljebb ugrik a saját helyénél.
Ilyenkor aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, állást foglal és tanácsot ad, vagy azt mondja: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől. Ezért aztán nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és feszültté válik, hiányozni fog neki a gyereklét élménye, amit majd a párkapcsolataiban próbál meg pótolni.

Az azonos generációs szinten tartózkodók között is meghatározható a rend.
Valaki lehet egy rendszerben első, második, harmadik, sokadik – aszerint, hogy hányadikként érkezett a családba. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat egy felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer kompenzálja, vagyis valaki (valakik) kárára pótlólagos egyensúlyt teremt.

A kiegyenlítődés rendje: Hellinger meglátása szerint a családban tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha egy rendszer tagjai közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében:

·        „Kedves szülőm, nagyszülőm, rokonom, inkább én viszem helyetted a
nehéz sorsot, mint Te.”

·        "Ha menned kellett, akkor követlek – a betegségbe, a rossz
sorsba, a halálba.”

·        "Majd én átélem helyetted a nehéz érzelmeidet”

·        "Ha Te nem lehettél boldog, akkor én se leszek az.”

·        "Ha kitagadtak, majd én képvisellek.”

·        "Majd én vezekelek helyetted.”

A halálos betegség beengedésével, mintha ezt mondaná valakinek:

·        "Te csak maradj, majd én megyek...”

Ha ezeknek a törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a három törvény valamelyike, és a rendszerben beindultak a kiegyenlítő, jóvá tevő mozgások, működésbe lépett a rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek elkezd minden érthető ok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan átvállalás, fogadalom a napvilágra nem kerül és fel nem oldódik. A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak.

Mi számít a családfelállításban nehéz sorsnak?

Nehéz sorsnak számít, ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de viszonylag hamar, az élet delelője előtt meghalt. Ha valakit nagy, életbevágó sorscsapások és veszteségek értek, vagyonelkobzás, kitelepítés, gyökértelenítés. Ha valaki nagy bűnt követett el, és vezekelnie kellett vagy kellene, ha valakit ténylegesen kitagadtak vagy mintegy töröltek a családi köztudatból. Nehéz sors a balesettel halálokozás, az árulás, a háborús sors, amelyben ölni kellet, vagy ha a sorstársat megölték, de az ősünk megmenekülhetett.

Kik tartoznak a klánba; a családi lélekbe?

A család rendszerébe tartozik a szülőpár és minden testvér, akivel legalább az egyik szülő közös. A szülők testvérei, a nagyszülők és testvéreik, esetenként a dédszülők, továbbá a szülők, nagyszülők, dédszülők házassága előtti fontos kapcsolatok. Ez a lélekcsoport az, akinek a sorsa, úgy tűnik, össze van kötve egymással, akár tudnak egymásról a tagok, akár nem.

Viszonylag újszerű és meglepő tapasztalás, hogy milyen erős tudattalan kötést eredményez az, ha valakinek a számlájára születtünk. Minden olyan párkapcsolatban, ahol felmerül, hogy a két ember együtt adja majd tovább az életet, kialakul a kötődés, melynek sokszor kevés köze van a szeretethez vagy a szerelemhez, azoktól teljesen függetlenül létezik. Ha egy ilyen kötődés bármilyen oknál fogva és bármilyen események keretében megszűnik, az a léleknek fáj. A rossz házasságok végét jelentő váláskor a várt megkönnyebbülés helyett mély fájdalom keletkezik. Ha a szülőm vagy a nagyszülőm előző kapcsolata átadja valamilyen oknál fogva a helyét annak az embernek, akitől az életem van – például meghal, és ezzel teszi szabaddá a helyet, vagy valamiért nem sikerül együtt maradnia vele -, azzal ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én legyek. Mivel egy kötődésből kiszakadni fáj, ezért ezzel a fájdalommal ő is árat fizetett az életemért.
Ezzel a fájdalommal nyeri el az illető a helyét a kiterjesztett családunkban. Ő is hozzánk tartozik, és jár neki, hogy áldozatát elismerjük, és tisztelettel elfogadjuk.

Az életünk ára

Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából a legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy „családom” sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Van, hogy egy sorsátvállalás áll az útjában annak, hogy valaki a család részének érezhesse magát. Van, hogy a szülők sorsátvállalásai, az ő történetük nem engedi, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyereküknek, aki így csak sok hiány és fájdalom árán tud felnőni. Ha pedig az ember nem tudja érzelmeiben is átélni, hogy kapott egy életet, és úgy kapta, ahogy azt adni tudták, akkor gyökértelenné és boldogtalanná válik. Valami mindig hiányozni fog, mégpedig valami nagy és lényeges. Ám ha látja, hogyan alakítja minden ember életét a Sors nevű hatalom, az övét ugyanúgy, mint a szüleiét, hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott tőlük, amit csak adni tudtak. Amit pedig nem tudtak megadni, ami fájt, hiányzott, az az élete ára. Talán sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyereki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt azt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat: az életet.


Rend a szülőkkel való kapcsolatban

"Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Különös egy elképzelés ez, hiszen minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. A javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit gyermekkorunkban talán csak nagy nehézségek árán voltunk képesek elviselni. Ezek a terhek adnak lehetőséget a fejlődésre, hogy erőt merítsünk a valódi életre" – írja Bert Hellinger.

A szülő és a gyermek kapcsolata nem egyenrangú kapcsolat. Az életadás a szülőt Naggyá, a gyermeket Kicsivé teszi "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú (teljes) életű légy a földön!" – szól az idézet. Tisztelni egyszerűen azért, mert az Életet – az ő lehetőségeik szerint – megadták. A tisztelet nem függhet attól, hogyan viselkedtek velünk, nem függhet tehetségüktől, erkölcsi magatartásuktól – semmitől. Nem kell, hogy nekünk megfelelően legyenek tiszteletreméltóak. Az ő tiszteletük az Élet tisztelete ezen keresztül pedig a saját magunk, a saját életünk tisztelete.
Ennek a tiszteletnek része a bennünk lévő női és férfi részünk elfogadása, mint a szabad sorsválasztás egyik fontos  lépése.

Rend az egyenrangú kapcsolatokban

A családállítás rendje az univerzum könyvelése. Ha kaptam valakitől valami jót, akkor ő a libikókán felülre kerül, én alulra. Ez arra ingerel, hogy én is adjak neki, s a szeretet okán egy kicsit többet, hogy én legyek fent, s ő lent. Ez arra ingerli majd őt, hogy újból adjon, a szeretet okán egy kicsit többet, és így tovább. Az adok-kapok libikókajátéka tulajdonképpen a boldog kapcsolat titka. Ha adtam, és nem várom el, vagy nem várom meg, hogy kapjak, hanem újra adok, aztán újra meg újra – gondolván, hogy ezzel milyen jó vagyok – akkor a másik már nem lesz képes megugrani ezt, és annyit adni, hogy felülre kerüljön, ezért kimenekül a kapcsolatból.

Ez fordítva is igaz: ha negatívumot kaptam, akkor felülre kerülök a libikókán, s lent re kerül az, aki a rosszat adta. Vissza kell hogy adjam az egyensúly érdekében, de a szeretet okán egy kicsi kevesebbet, hogy a megalázott másik fel tudja emelni a fejét. "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." – szól az írás. Dobni kötelező. Eltűrni a mártírsors dicsősége – gondolván, hogy ezzel „milyen jó vagyok”. Nagyobbat visszadobni pedig a mindenkori háborúság kiváltó oka.

A rend ezekben az esetekben is helyreállítható a tartozás kimondásával, majd részbeni elengedésével, illetve felvállalásával. Amikor a libikóka már nem működik, akkor a kapcsolatot jó kiegyenlítéssel lezárni: „Amit kaptam köszönöm, amit adtam szeretettel adtam. Ha megbántottalak, kérlek, bocsásd meg,  ha te megbántottál, megbocsátom. Tisztelettel megadom a szívemben a Téged illető helyet.”

Mindehhez a magunk részéről kell annak a felismerése és elismerése kell, hogy kapcsolatainkban a felelősség és a lehetőség mindig 50%-ig a miénk és 50%-ig a másiké. Egyiké sem több, sem kevesebb. A libikóka mozgása pedig maga az élet.

 Fent és Lent

„Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – így érted meg az Egy csodáját” Hermész Triszmegisztosz.

Hellinger módszere azt az életlátást hozza felszínre, amely ősidők óta, időtlenül rejtve él bennünk. A kettősség, a polaritás világában ez emlékeztet arra, hogy milyen lehet az Egységből szemlélni a kettősséget. A jót és a rosszat, a fényt és a sötétet, az egészséget és a betegséget, a tettest és az áldozatot, a háborút és a békét. Azokat, amik a polaritás síkján soha nem egyesülnek, mégis egyek. Összetartoznak. Ezek a lélek, a szellem mozgásai.

A családfelállítás élményében ez a mélység tárulkozik fel. Az idő csendben megáll, kialakul egy bensőséges egységérzetünk a családi rendszerünkkel, az emberekkel, a természettel. Úgy érezzük, mintha összefolynánk a felhőkkel, a fákkal, és ebben az egységérzetben feltétel nélküli IGEN-t tudunk mondani. Igent, mindenekelőtt arra, ami van, elfogadjuk olyannak amilyen, ítélkezés nélkül. Egyszerűen csak igent mondunk. Mindenre ránézünk, ami jó, vagy ami rossz. Mindenre rá tudunk nézni. És ebben a pillanatban elkezdünk kiteljesedni.
"Kilépsz a napfénybe és máris világos van" (Bert Hellinger)

(forrás a Hellinger Intézet, www.hellingerintezet.hu)

 Kérdéseidet várom szeretettel a drjazzy@jazzy.hu e-mail címemre!