2012. május 25., péntek

Savuot és Pünkösd



Hamarosan itt a Pünkösd és ez nem csak a hosszú hétvége miatt érdekes;-) hanem a hagyományok, a vallási és kulturális szokások miatt is.
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon vagy hétfőn tartott ünnep, a kiáradás ünnepe: a keresztények számára azért fontos, mert ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra a Szentlélek. A Pünkösd időpontja változó, annyi biztos, hogy a Húsvét utáni ötvenedik napon tartják. Tehát, legkorábban május 10-én, legkésőbbi június 13-án tartják. A Pünkösd görög neve (pentékoszté) jelentése is ötven. 

Az ünnep miatt május havát pünkösd havának is hívják. Biztosan mindenki hallott már a csíksomlyói búcsúról. Magam még nem jutottam el ide, de nagyon szeretném látni! Azt mondják, -leszámítva a tömeget és a hideget- felemelő élmény eljutni az egyik legfontosabb magyar Mária kegyhelyhez. Különben a legelső írásos emlék, amely megemlíti a zarándoklatot, az 1400-as évekből való: a hívek pünkösd szombatjára érkeztek a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a két Somlyó-hegyre vonultak. folytatás
 
Természetesen a Pünkösdnek van ószövetségi eredete, hiszen Krisztus idején a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóság számára. Isten jelenlétének kiáradására a szélzúgás és a tűz utalt. Az ószövetségi ünnep héberül a Sávuot, a Tóra, tehát a törvény adásának emléknapja, Pészach utáni ötvenedik napon az aratás, az új kenyér, az első gyümölcsök ünnepe.

És most néhány érdekes program Savuot/Pünkösd idejére:
TÖRVÉNY-SZERŰ?! – Savuot a Bálint Házban
2012. május 26. szombat, 21:30 – 04:00
Velünk lesznek ezen az éjszakán az elmúlt időszak fontos kérdéseinek, témáinak képviselői! Neves politikusok, irodalmárok, egyetemi oktatók, jogászok és civil aktivisták vitatják meg velünk gondolataikat. 
Hogy miért pont éjjel?
Savuot a Törvények átadásának ünnepe. Ilyenkor végigtanuljuk az éjszakát – így tesszük jóvá, hogy a hagyomány szerint nem vártuk éberen a Tórát. Tanuljuk – nem hagyományos értelemben! Beszélgetünk, vitatkozunk, együtt gondolkozunk. Közben újra és újra eljutunk az alapokig, az életünket meghatározó írott és íratlan törvények, szabályok, parancsolatok vizsgálatáig. Idén is több oldalról nézzük meg ezeket. Beszélünk zsidó és nem zsidó törvényekről, a törvény előtti egyenlő bánásmódról, a divat törvényszerűségeiről, az oktatás különféle felfogásairól. Idén is lesz angol nyelvű sáv, hogy biztosan több dimenzióban lássuk a felvetett kérdéseket. Frissítő falatokkal, hórával, hennázással és üvegfestéssel várunk! Gyere, és tanuld át velünk az éjszakát!
A program ingyenes.
Akik biztosan itt lesznek: Balázs Gábor, Borgula András, Hermann Veronika, Fehérvári András, Kovács András, Kukorelly Endre, Máté Krisztina, Majtényi László, Michael Miller, Peresztegi Ágnes, Pollák Ariel, Spronz Júlia, Szántó T. Gábor, Toronyi Zsuzsa, Tóth Balázs és Vári György.
Részletek:

TÓRA SÁV
21:30 TanéjnyitóFritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója

22:00 Írott és íratlan szabályok – törvények régen és most
Kerekasztal beszélgetés Majtényi Lászlóval, Kovács Andrással és Vári Györggyel Moderátor: Máté Krisztina

23:15 Szántó T. Gábor (író, a Szombat magazin főszerkesztője):
Félni vagy szeretni? Szex-vallás-irodalom: Édeshármas – a szerző a könyvhétre megjelenő új regényét mutatja be.

00:15 Balázs Gábor (eszmetörténész) és Borgula András (igazgató, Gólem Színház):
Talmud, Színpad, Szerelem

01:15 Toronyi Zsuzsa (főlevéltáros, Magyar Zsidó Levéltár):
Ruth a Levéltárban – megőrzés és felejtés

02:15 Pollák Ariel (Dor Hadas Közösség): Halacha: szokás vagy törvény?

03:15 Összevont TANÉJ-ZÁRÓ előadás: Balázs Gábor (irodalomtörténész):
Tények és Törvények - amikor a valóság szembekerül a törvényekkel

TEKERCS SÁV

23:15 Vári György (irodalomtörténész):
Kiürülő világok. I.B.Singer: A Moszkát-család

00:15 Kukorelly Endre (író, parlamenti képviselő):
A törvényalkotás diszkrét bája

01:15 Tóth Balázs (Helsinki Bizottság, programvezető):
Hogyan véd a törvény? Egyenlő bánásmód és diszkrimináció

02:15 Hermann Veronika (oktató, ELTE, Média és Kommunikáció Tanszék):
Mégis kinek a teste ez? Divat, törvény, identitás





Íme a pünkösdi programok Budapesten és vidéken: (ezeket gyerkőcökkel is simán végig lehet csinálni:-)

Pünkösd az Aquaworldben: Lesz kézműves foglalkozás, színpompás virágkosarak, pünkösdi királyválasztás és még megannyi érdekes program.

Pünkösdi Kreatim kiállítás és vásár az Iparművészeti Múzeumban: 70 művész alkotásai lepik el az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokát, ahol a kortárs magyar iparművészet szinte teljes palettája felvonul. A pünkösdi forgatagban nem csak nézelődni és vásárolni lehet, hanem gyermek- és felnőtt foglalkozások is várják az érdeklődőket.

Pünkösdi Virágünnep Ferencvárosban: a pünkösdi hétvégén színes programok várják a látogatókat a ferencvárosi Virágünnepen, mely több helyszínen, többek között a Ráday utcában, a Bakáts téren, az Assisi Szent Ferenc templomban és Kálvin udvarban kerül megrendezésre. Mindenképpen érdemes lesz ellátogatni május 25-28. között a fesztiválra, ugyanis a közönség különböző templomi koncerteken és kiállításokon, virágpiacon valamint utcazenén szórakozhat, míg a legkisebbeket kézműves foglalkozás, meseház, bábkészítés és táncház várja.

Pünkösdi Eljegyzés – Fiatal Művészek Fesztiválja Badacsonytomaj: a hagyományokra és népszokásokra épülő Pünkösdi Eljegyzés és Fiatal Művészek Fesztiválja ismét megrendezésre kerül, méghozzá május 26. és 28. között. A szerelmesek a legendás hírű Rózsakőnél fogadhatnak örök hűséget egymásnak, majd a fesztiválon kedvükre mulathatják az időt a színes programok (zenés-táncos műsorok, kirakodóvásár, kisvonat) között.

Pünkösdi Parázs-Varázs Fesztivál Dunaújvárosban: a rendezvény egy óriási grillpartyval, fergeteges koncertekkel (pl.: Bikini, Irigy Hónaljmirigy és Örökség zenekar) na és persze szórakoztató gyerekprogramokkal (pl.: légvár, arcfestés, zsonglőrök, kézműves sátor és sportfoglalkozások) várja a családokat.

II. “Érsekkerti” Pünkösdi Fesztivál – Eger: míg a szombat a Pünkösdi hagyományok köré épül, addig a vasárnap a Gyereknap jegyében telik. A II. Érsekkerti Pünkösdi Fesztiválon lesz Pünkösdi Király és Kis Királyválasztás, Pünkösdi bál, Pünkösdi rigmusmondó verseny és különböző bemutatók is. Amíg a gyerekek önfeledten szórakoznak a kézműves foglalkozásokon, addig a felnőttek sem fognak unatkozni, ugyanis megkóstolhatják a fenséges egri borokat.

Harkányi Boszorkányságok: gasztronómiai különlegességek, kézműves termékek, hagyományőrző népi mesterségek bemutatója és vására, izgalmas gyermekprogramok és helyi együttesek koncertjei várják a látogatókat május 25-én és 26-án a Zsigmondy sétányon.

Pünkösdi Vígasságok Hévízen: Mindenekelőtt a zenéé lesz a főszerep, például Wolf Kati koncert, Cserháti Zsuzsa emlékkoncert, Komonyi Zsuzsi slágerparádéja és Koós János műsora várja a közönséget, de gyermeknap révén a megasztáros Patai Anna is fellép.

Pünkösd a Hortobágyon: május 26-án a Pusztai Állatparkban Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó várja az érdeklődőket, de kézműves kirakodóvásárral is kiegészül a rendezvény. A pünkösdi program célja, hogy a régi magyar pásztorhagyományokkal megismerkedjenek a látogatók, valamint a gulyások olyan versenyszámokban mérjék össze tudásukat, melyek a mindennapi munkájuk elengedhetetlen része.

Pünkösdi futóverseny a Balatonnál – Keszthely: május 26-án a keszthelyi Fő téren gyermek futóverseny, majd 27-én a Keszthelyi Kilométerek rajtja várja mindazokat, akik sporttal szeretnék ünnepelni a Pünkösdöt. A versenyzők – fittségi állapotuknak megfelelően – különböző távok (maraton, félmaraton és váltók) közül választhatnak, de kerekesszékes és hand bike-os versenyek is lesznek.

Pünkösdölő – Ópusztaszer Nemzeti Emlékpark skanzenében: a legbátrabbak megküzdhetnek a Pünkösdi Király címért, de kézműves vásár, ügyességi játékok és népzene, valamint néptáncbemutatók is várják a látogatókat.

Virágzás Napjai 2012. – Pünkösdi kulturális fesztivál Őriszentpéteren: Május 25-28. között hangversenyek, koncertek, kiállítások, színházi előadások, ízek kavalkádja és remek gyermekprogramok várják a látogatókat.

Pünkösdölő a Sétatéren – Pécs: Zene, tánc, koncertek (Pécsvárad Big Band együttes, Tenkes zenekar) és különböző gyermekprogramok várják a közönséget.

Balatoni Szezonnyitó és Gyermeknap – Siófok: Hagyományosan minden évben Pünkösdkor kezdődik a siófoki szezonnyitó ünnepség, mely alkalmával a látogatók kóstolót kaphatnak a Balaton nyári programjaiból. 2012. május 25-28. között zene, tánc, kirakodóvásár, gasztronómiai élmények és számtalan gyerekprogram várja a közönséget a Rózsakertben.

hagyományok 

Paprikás Ízek Fesztiválja – Székesfehérvár: A királyok városa 3 napos Paprikás Ízek Fesztiváljával várja a pünkösdi hétvégén a gasztronómia szerelmeseit. Május 26-28. között a Szent István téren a tradicionális magyar ételek és a főzés öröme kerül előtérbe. A fenséges falatok mellett workshopok, koncertek, (pl. Eleven Hold) hegyeserős-evő verseny, aszfaltrajzverseny, kézműves játékok, biciklis bemutatók és ismeretterjesztő előadások várják a közönséget.

Pünkösdi Piknik és Gyermeknap – Zalakaros: A zalakarosi ünnepi programok zenével, tánccal, pünkösdi királyfi és királylány választással és az elmaradhatatlan pünkösdi bállal várják a felnőtteket és a gyerekeket május 26-28. között. A több helyszínen (Gyógyfürdő tér, Sportcentrum, Bodahegyi úti játszótér és repülőtér) tartott rendezvényen a legkisebbek pónilovaglás, ügyességi feladatok: szkander-, kötélhúzó-, krémesevő-, és lufipukkasztó versenyek közül válogathatnak, de lesz sétarepülés valamint tűzoltó, mentőautó, rendőrautó és légi bemutató is.

(www.helyitipp.hu)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése